Minden ember előtt jól ismert a nap sugárzásának negatív hatása, mely ellen mindenkinek védekeznie kell, ha bőrünk egészségét meg akarjuk tartani.
A bőr sejtjei képesek bizonyos fokú regenerálódásra. A napsugarak által károsított, sérült DNS-sejteket a szervezet az éjszakai pihenés alatt próbálja kijavítani. Ez a folyamat azonban korlátozott, a megújulni képtelen sejtek elhalnak, vagy pedig módosult formában tovább élnek. Az immunrendszer igyekszik elpusztítani az ilyen károsodott sejteket, hogy azok felhalmozódva ne okozzanak később daganatos elváltozásokat.
Ez a védekezés korántsem sikerül mindig a szervezetnek, ezért nagyon fontos, hogy mi magunk is erősítsük ezt a védelmi vonalat. A legfontosabb aranyszabály, melyet be kell tartanunk, hogy ne menjünk soha tűző napra, de leginkább a 11 és 16 óra közötti időszakban. Ha mégis szükséges lenne, vagy a nap többi időszakában is, megfelelő ruházattal és fényvédő krém használatával tegyük ezt.
Gyógyító napfény
A napfénynek számtalan jótékony hatása van, többek közt erősíti az immunrendszert, növeli a “boldogsághormont”, hatására jelentősen javulnak az ekcémás, allergiás bőrtünetek és a szervezetben a létfontosságú D-vitamin is a napfény hatására termelődik.
A napsugárzás káros hatásai:
- napégés: az erythema (bőrpír) megjelenésének egyik oka, gyulladás és fájdalom az érintett bőrterületeken.
- bőröregedés: a napsugárzás felgyorsítja a bőr öregedésének folyamatát, fokozza az öregedés látható jeleinek megjelenését (pl. ráncok, mákfoltok, bőrszárazság)
- szeplők: a szeplők száma növekedhet a napsugárzás, a terhesség vagy a bőröregedés következményeképpen.
- bőrrák: két típusa van: a melanoma és az epithelioma
- fényérzékenység: kiválthatják bizonyos gyógyszerek vagy napallergia is
- napszúrás: ha hosszabb ideig tartózkodunk a napon, akkor napszúrást kaphatunk. Tünetei: szomjúság, vérbő arc, fejfájás, hányinger, szédülés. Különösen veszélyes gyermekeknél és időseknél.
Amit az UV sugárzásokról érdemes tudni:
UVA: A bőr legmélyére hatoló sugárzás, amely nagy mennyiségben okozhat napallergiát, pigmentfoltok kialakulását, a bőr öregedését és akár bőrrákot is.
UVB: Ezek a sugarak – melyek csak a bőr felső részébe hatolnak -, felelősek jó esetben a barnulásért, rossz esetben a leégésért.
UVC: Életveszélyes sugarak, amelyeket elnyel az ózonréteg meglévő része, ezért nem szükséges ellene védekezni.
A fényvédő krémek fényvédő faktort tartalmaznak, melyek maximális védelmet biztosítanak:
- fizikai: a bőrön vékony réteget képez, a bőrt a napsugarak visszatükrözése által védi.
- kémiai: felszívódik a bőrben, elnyeli a nap ultraibolya sugarait.
- növényi: antioxidáns anyagok, melyek védik a bőrt a szabad gyököktől
Fényvédő faktor, vagy más néven SPF, azt jelzi, hogy mennyi ideig tartózkodhatunk a napon a napégés kockázata nélkül. Minél magasabb ez a szám, annál tovább tartózkodhatunk a napon.
A fényvédelem fontossága csecsemő- és kisgyermekkorban:
A gyermekek bőre háromszor több UVB (napégésért felelős) sugarat fogad be, mint a felnőtteké. Az embert ért sugárzás mennyisége az élet során összeadódik, ezért a gyermekkori napégés okozója lehet az egyik legagresszívabb daganatfajta, a melanoma kialakulásának.
Ne feledjük, hogy bőrünk nem „felejt”, az életünk során ért káros sugárzás összeadódik, melyek akár végzetes következményekkel is járhatnak!
Fényvédelemre ajánlott termékek:
Babé Olajmentes fényvédő krém arcra SPF 50+ 50 ml
Babé Fényvédő krém arcra SPF 50+ 50 ml
Babé Gyermeknaptej SPF50+ 100 ml
Babé Spray SPF30 gyermekeknek 200 ml
Babé Spray SPF50+ gyermekeknek 200 ml
Tovább a webáruházba












