A bölcsőde, óvoda, iskola, táborok, a közösen eltöltött szabadidős tevékenységek nem csak a gondtalan szórakozásról szólnak, hanem a nem kívánt élősködők megjelenésével is együtt járhatnak.
Téves hiedelem, hogy a tetvesség csak piszkos, elhanyagolt családokban fordul elő. Nincs tekintettel korra, nemre, rangra, egyszerűen táplálékát, a vért keresi. Fejtetűvel tehát bárki fertőződhet, restellni csak azt kell, ha valaki eltetvesedik, mert nem törődik a gyermek gondozásával. Megkapni tehát nem szégyen, de eltitkolni, nem kezelni, továbbadni és ezzel a közösséget veszélyeztetni felelőtlenség is.
Amit a fejtetvekről tudni kell:
A fejtetvek parányi szárnyatlan rovarok, melyek az emberi fejen élősködnek a fejbőr véréből táplálkozva. Igen nehéz őket megtalálni, méretük a tűhegynyitől a 3mm hosszúságig terjed. Színtelenek, de táplálkozást követően egészen sötétnek látszanak. Hat lábuk van, melyek különleges alakjának köszönhetően könnyen megkapaszkodnak az emberi hajon.
A fejtetvek nem válogatósak. Szívesen élnek minden fejen. A haj lehet tiszta vagy piszkos, egyenes vagy göndör, sötét vagy világos. A fiúk és lányok ugyanolyan eséllyel fertőződnek meg, mint a szülők, gondozók, nagyszülők vagy a tanárok. A fejtetvek nem kivételeznek. Az egyetlen, amire vágynak egy meleg emberi fej, amit otthonuknak nevezhetnek. Érdekességük, hogy nem élnek meg a test más részein, valamint nem maradnak életben és nem szaporodnak az ágyneműben, a törülközőben vagy bútorszöveten sem. Nem szükséges fertőtleníteni az otthonunkat. A háziállatokra sem veszélyesek, csak az embereket szeretik!
A fejtetvek mindig új otthont keresnek maguknak. Kizárólag közvetlen érintkezéssel vihetők át egyik hajról a másikra. Nem szökdelnek, ugranak, úsznak vagy repülnek. Valójában az emberi haj kivételével minden felületen nehezen tudnak mozogni horog alakú lábuk miatt. Terjedésük fő lehetősége a közvetlen érintkezés, ezért is nagyon fontos a megelőzés.
Fejtetvek eltávolítására és távol tartására ajánlott termék:
Neemoxan lotion fejtetvek eltávolításához 125 ml
Tovább a webáruházba













