Ask Our Dermatologist

THEME: All themes
  • 2013.10.10. - Szilvia

    Tisztelt Doktornő! 6 hetes kislányom arcán 3 hetesen tejkiütés szerű piros pöttyök jelentek meg. Ez pár nappal később átterjedt a nyakára, és a váll vonalában a mellkasára. Most 3 héttel később a pöttyök még látszanak, de az arcbőre megvastagodott, begyulladt, kipirosodott, és pár napja viszket neki (kis kezével dörgöli). Alváskor kissé halványodik, de síráskor, erőlködéskor és szopizáskor még inkább bevörösödik. Kizárólag anyatejet kap, én kerülöm a tej és tejtermék fogyasztását. Érdeklődnék, hogy melyik krémet javasolja? Válaszát előre is köszönöm!

    A válasz megtekintése
  • 2013.09.25. - Szilvia

    Tisztelt Doktornő!
    Babák bőrére csak a Psorioderm Sensitive az,ami használható?
    Vagy a sima Psoriodermet is használhatjuk?

    Köszönöm válaszát.

    A válasz megtekintése
  • 2013.09.22. - Miklós

    A bőrgyógyászom ajánlotta a Psoriodermet. Szkeptikus voltam, mert eddig minden sampon hatástalan volt, sőt rosszabbá tette engesztelhetetlenül viszkető és hámló fejbőrömet. Most úgy néz ki, hogy javult a helyzet, bár kezdetben nem éreztem megfelelő javulást. Ha erősen megizzadok, még mindig hámlást tapasztalok, de ha nyugton vagyok, szinte "normális" minden. Máshol is van bőrproblémám, kipróbálom a krémet és tusfürdőt is.

    A krém használható akkor pakolásként is a fejbőrre? Milyen gyakran és milyen mennyiségben?

    Üdvözlettel:

    MIklós

    A válasz megtekintése
  • 2013.09.06. - Anna

    Tisztelt doktornő!

    Párom hajas fejbőrén rendszeresen jelennek meg fájdalmas pattanások. Eleinte évekig az ajkai körül voltak. Ott most ritkábban. Eddig sok bőrgyógyásznál volt, de nem tudtak segíteni. Mitől lehet vajon? Mi a megoldás?
    Szép napot! Anna

    A válasz megtekintése
  • 2013.03.16. - Andrea

    Tisztelt Doktornő!
    Bőrgyógyász seborreás dermatitist állapított meg az arcomon és a fejbőrömön.Az arcom ezen kívül rozaceás is.A kérdésem az lenne,hogy a Psorioderm krémet használhatom-e a rozacea miatt.Esetleg tud-e arckrémet ajánlani a problémámra?Válaszát köszönöm.

    A válasz megtekintése
  • 2012.11.12. - R. Diána

    Tisztelt Psorioderm!

    Szeretném Önökkel megosztani a tapasztalataimat a Psorioderm testápoló balzsam és krém használatával kapcsolatban.

    Elég nagy kiterjedésű pszoriázisom van mindkét talpamon és mindkét tenyeremen és mind a két lábszáramon. Eddig már rengeteg szteroidos és nem éppen „egészséges” krémet használtam rá, ami nagyon sokban került és csak ideig-óráig használtak. Egy hónapja kezdtem el használni az Önök készítményeit és nagyon meg vagyok vele elégedve. A pakkok eltűntek, a vörös gyulladás visszahúzódott, és végre a „saját” bőrömet érzem, ami még csiklandós is, és érzek vele.
    Már nem kell a tenyeremet takargatni, nem okoz gondot a mindennapi tevékenység, mivel már fogni és járni is alig tudtam.
    A bőrgyógyász által felírt gyógyszert a használati útmutató elolvasása után nem voltam hajlandó szedni. ( ez lehet, hogy nem jó, de én nem akarok ilyen erős gyógyszereket szedni)

    Nagyon köszönöm Önöknek, hogy forgalomba hozták ezeket a termékeket, nagyon nagy megkönnyebbülés.
    Azt az egyet sajnálom, hogy nem találtam meg hamarébb (gyógyszerész ajánlotta), jó lenne ha reklámoznák, mivel sok ember szenved ebben a betegségben.

    Én minden olyan ismerősömnek ajánlani fogom aki beteg (most van egy pár, mivel sokat beszélgettünk erről fórumokon).

    Tisztelettel: Diána

2 3 4 5 6

Ask our Dermatologist!

Szakértőnk kizárólag bőrgyógyászati, kozmetológiai kérdésben áll rendelkezésre, a weboldal profiljához illeszkedő bőrbetegségekkel kapcsolatos kérdésekben. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy szakorvosunk tanácsai nem helyettesítik az orvosi vizsgálatot, csupán tájékoztató jellegűek. A panaszok konkrét kivizsgálása érdekében javasoljuk a személyes konzultációt.

Témák

Amennyiben témánként szeretne böngészni bőrgyógyászunk válaszai között, válasszon az alábbi linkek közül:

News

Learn more about our activities, products and  the latest news! Read our news to be up to date our company's activity and work. We are trying to collect and continually update the interesting articles, and news. Click on the Next button at the bottom to get our news.

information folder

Documents, marketing materials for consumers linked to our company's products and work are in this folder. The material found here may acquire a number of interesting and useful information about our products. Click on More button to view the materials.

documentary folder

The password-proected documentary folder is available to our contracted partners. This can be achieved only to our registered partners. They can download our materials from our FTP server only with own username and password. Click on More button to view the materials.

webshop

Eventuspharma is our webshop where you can buy our products, even discounted prices. Visit our webshop to buy and enjoy nice prices. Products distributed by Pezomed Ltd. can be bought at  Eventsupharma webshop too. Click on the More button to get the websop.

Videos
This is a 9:40 long video, which reviews the Psoridoerm product line. The video is cut from a TV report.
In this 5:51 long report Dr. Zoltán Nagy is talking about the Hungarian Product Award for the ATV PLUS. Psorioderm Hungarian Product Award (2012)
In this 30 seconds long video, Dr. Gyöngyike Beleznay is talking about the Hungarian Product Award for the ECHOTV in a report. Pezoderm Hungarian Product Award (2015)
This 9:11 long video is about the Hungarian Product Award in a TV reoport. Psorioderm Sensitive Hungarian Product Award (2013)
Blog

Bőrszárazság, atópia, ekcéma

Száraz, viszkető bőr - mi a teendő?A vastag, meleg ruhák alatt könnyebben veszít a bőr nedvességéből, de a kinti hideg vagy a jeges szél miatt is fokozott védelemre van szükség télen....

Atópia - a hatékony kezelés nem utópia

Mi is az atópia? Az atopiás dermatitis (AD) veleszületett atópiás hajlam alapján kifejlődő, multifaktoriális úton öröklődő, gyakori, viszketéssel, száraz bőrrel járó, recidiváló,...

Száraz, viszkető bőr - mi a teendő?

A vastag, meleg ruhák alatt könnyebben veszít a bőr nedvességéből, de a kinti hideg vagy a jeges szél miatt is fokozott védelemre van szükség télen. Nem csupán a szabadon maradt arcot vagy...

Hajhullás kivizsgálása és kezelése

Hajhullásról röviden.A hajhullás természetes jelenség, viszont ha fokozott mértékben jelentkezik, akkor elindulhat a kopaszodás folyamata, ami rendkívül zavaró kozmetikai probléma. Testünk...